#Magyar Bírósági Végrehajtói Kar


Több mint egymilliárd forint megfizetésére kötelezték a végrehajtói kart egy Schadl György idején felmondott szerződés miatt
 

Több mint egymilliárd forint megfizetésére kötelezték a végrehajtói kart egy Schadl György idején felmondott szerződés miatt

Pert vesztett, emiatt 1,1 milliárd forintot és kamatait kell megfizetnie a végrehajtói karnak, amiért felmondták a súlyos korrupcióval vádolt volt elnök, Schadl György idején kötött szoftverfejlesztési szerződésüket – tudta meg a HVG. Ráadásul a kar mintha szabotálta volna a perben a bizonyítást, vízbetörésre, hálózati hibára, túlmelegedésre hivatkozva.





Végrehajtói irodát nyithat az egyik KDNP-s parlamenti képviselő fia
 

Végrehajtói irodát nyithat az egyik KDNP-s parlamenti képviselő fia

Mások mellett Földi László kormánypárti országgyűlési képviselő fia is végrehajtói kinevezést kapott, így a politikus rokona hamarosan saját irodát nyithat – értesült a HVG. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága összesen tizenöt pozíciót hirdetett meg, ezek közül több is azután üresedett meg, hogy vádat emeltek a Schadl-ügy érintettjei ellen. Földi László a HVG-vel azt közölte, büszke a fia sikerére.



Egymilliárdos nyereséget ért el a végrehajtói kar
 

Egymilliárdos nyereséget ért el a végrehajtói kar

Tovább gyarapította vagyonát a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar – derült ki a szervezet 2023-as évre vonatkozó gazdasági beszámolójából. Az adózott eredmény (nyereség) ugyan csaknem 340 millió forinttal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, de még így is meghaladta az 1,07 milliárd forintot. Bankbetétben 6,8 milliárd forintot tartanak.  


Épületfelújító cégben lett tulajdonos Schadl György:
 

Épületfelújító cégben lett tulajdonos Schadl György: "Nyilván nem a Sándor-palotát tatarozzuk majd"

Július végén alapították azt az épületfelújítással foglalkozó céget, amelyben Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar korábbi elnöke is tulajdonos lett – értesült a HVG. A T&B Future Energetikai Kft.-nek három tulajdonosa van, főtevékenysége pedig egyéb épületgépészeti szerelés. A korrupciós bűncselekmények elkövetésével vádolt Schadl György lapunknak azt mondta, terveik szerint lakossági vagy kisebb ipari munkákat vállalnak majd.





Az elején még jól ment, aztán kinevezték Völnert, és megakadt a végrehajtói kar egyik legnagyobb szerződése
 

Az elején még jól ment, aztán kinevezték Völnert, és megakadt a végrehajtói kar egyik legnagyobb szerződése

Évek óta új szoftvert kellene használnia a Magyar Bírósági Végrehajtói Karnak, mégis a régivel dolgoznak, amelyről tudják, hogy elavult és sebezhető. Pedig milliárdokért készült egy új, csak nem fizették ki teljesen, így most pereskednek. A Schadl György vezette kar történetének legdrágább beszerzése után kutatva felbukkant Völner Pál, Rogán találmányos cége, a szerverterembe pedig betört a víz. A végrehajtói kar szerződéseiről szóló cikksorozatunk harmadik része.


55 milliárdos tündöklés után földbe állt a NER-es sikercég, de a tulajdonosa újabb nagy állami üzletre startolhat rá
 

55 milliárdos tündöklés után földbe állt a NER-es sikercég, de a tulajdonosa újabb nagy állami üzletre startolhat rá

A Schadl György vezette végrehajtói karral is milliárdos szerződéseket kötő, rendkívüli karriert befutó Magno Studio csillaga a jelek szerint leáldozott, a cég tulajdonosának azonban valószínűleg nincs miért aggódnia. Horváth László új érdekeltsége milliárdos állami támogatással épít gyárat Marcaliban, hogy műtéti szettekkel lássák el az egészségügyi intézményeket. De hogy jutott 55 milliárdhoz a cég, és mit tudni a tulajdonosáról? Cikkünkben bemutatjuk.


Rogán-közeli és más NER-es cégekhez szórt ki százmilliókat a végrehajtói kar Schadl idejében
 

Rogán-közeli és más NER-es cégekhez szórt ki százmilliókat a végrehajtói kar Schadl idejében

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar nyolc év alatt több mint 15,5 milliárd forintért szerződött különböző cégekkel, derül ki abból a szerződéslistából, amelyet a hvg360 bíróságon perelt ki. Jelentős megbízásokat kapott több NER-es “udvari szállító” is, feltűnik a cégek körül Habony Árpád egy rokona, Orbán Győző egy ismerőse és birkózótársa, itt van egy jól ismert Balásy Gyula-cég, de még a Rogán "találmányáról" elhíresült Hunguard is. A listát és szereplőit háromrészes cikksorozatban dolgoztuk fel.




Folytatódik a Schadl-ügy koronatanújának kálváriája: „Nem tudom úgy alátámasztani a vallomásom, hogy azt ügyvéd úr ne cáfolja meg”
 

Folytatódik a Schadl-ügy koronatanújának kálváriája: „Nem tudom úgy alátámasztani a vallomásom, hogy azt ügyvéd úr ne cáfolja meg”

F. Vivien vallomása az ügyvédek szerint feltételezésekre épült, valós infói nem voltak a végrehajtói karon belüli kapcsolatrendszerekről. Ugyanígy nem tudott semmit az ügyvédek szerint Völner Pál és Schadl György kapcsolatáról sem. F.-et keményen faggatják a bíróságon, vallomásában pedig valahogy még a Burger King is előkerült.


Közbelépett az ügyészség: folytatni kell a már lezárt nyomozást a végrehajtói kar ingatlaneladási ügyében
 

Közbelépett az ügyészség: folytatni kell a már lezárt nyomozást a végrehajtói kar ingatlaneladási ügyében

Nem volt megalapozott az ügyészség szerint a rendőrség döntése, amellyel nemrég megszüntette a nyomozást a végrehajtói kar ingatlaneladásai ügyében. A rendőrségnek így újra kell kezdeni az eljárást. A számokból már elsőre is az látszott, hogy a Schadl György idején történt ingatlaneladásokon a kar százmilliós összeget bukott, miközben Rogán Antal kabinetfőnöke járt jól.